Jön a foga

Bárki, akinek kisgyermeke van tudja, hogy amikor nagyon nyűgösek, akkor elviselhetetlenek és kiborítanak minket. De mint szülők megpróbálunk megértőek lenni és meggyőzni magunkat: “Biztos álmos; csak egy alvás kell neki”, vagy “Biztos éhes” vagy “Biztos jön a foga”.

Ezek a magyarázatok eloszlatnak bármi haragot vagy ellenszenvet és törődést hoz ki belőlünk.

Ugyanakkor ott van a párunk. Amikor a partnerünk nyűgös, jóindulatú okokat feltételezünk? Mondjuk magunknak, hogy “Biztos fáradt”, vagy “Biztos éhes”? Semmiképpen! Sokszor lehordjuk, leszidjuk őt. A legrosszabbat feltételezzük róluk, hogy biztosan ellenünk irányulnak az érzései vagy cselekedetei. Ha későn érkezik haza, mondjuk-e magunknak: “Biztos dugóba került”, “Szegény, biztos a főnöke tartotta bent sokáig”, “Biztos van valami fontos indoka a késésre”? Nem igazán. Valószínűleg valami ilyesmit mondunk: “Soha nem törődik az érzéseimmel”, “Miért kell ilyen figyelmetlennek lennie?”, “Ez volt az utolsó; soha nem csinálok neki vacsorát ezentúl!”.

A probléma az, hogy ezek a negatív hozzáállások nagymértékben befolyásolják az alapvető érzéseinket a partnerünk iránt, vagy hogy hogyan bánunk vele, és ennek eredményeként ő hogyan bánik velünk. Például, ismerek egy hölgyet, akinek a múltban történt néhany kudarcot vallott kapcsolata miatt a normalisnál jelentősen nagyobb szeretetigénye volt a férjétől nap mint nap. Ha eltelt egy nap úgy, hogy a férje nem fejezte ki egyértelműen a szeretetét szavakkal, egy öleléssel vagy egy masszázzsal, akkor rögtön azt gondolta, hogy valami baj van. Ez járt a fejében: “Biztos mérges rám”, “Talán már nem szeret engem”, vagy “Biztos nem vagyok fontos neki”. Ha akármikor ilyen negatív gondolatai jöttek, mindjárt megdermedt és magába zárkózott.

Ha a férje beszélt hozzá, akkor nagyon rövid és hűvös volt vele. Nem telt bele sok idő, hamarosan a férje megérezte, hogy valami nincs rendjén, hiszen mindig olyan kedvetlen volt. De ahelyett, hogy szembesült volna a feleségével, a férj még jobban visszahúzódott. Egyre csak növekedett a távolság közöttük.

A történetet hallva akaratlanul is hittem, hogy a feleség rosszul értelmezte a férje viselkedését. Megkérdeztem: “Ha teljesen biztos lennél benne, hogy ő szeret téged és örökké veled akar lenni, mit gondolsz, másként kezelnéd a rossz napjait?”. “Ez egyszerű.” – válaszolt a hölgy. “Nyugodt lennék. Ha elmélyült lenne vagy figyelmetlen lenne velem, csak azt feltételezném, hogy sok gondja van és csak tenném a dolgomat és vidám lennék körülötte.”

Javasoltam neki, hogy próbáljon ki valami újat: “Ahelyett, hogy a legrosszabbat gondolnád, csak feltételezd azt, hogy sok a gondja, amikor csendes vagy figyelmetlen.” Beleegyezett, hogy kipróbálja. Egy pár hét múlva visszatért a hírrel, hogy dramatikusan megjavult a kapcsolatuk. Egy alkalommal, amikor valamelyest hűvös volt hozzá a férje, azt gondolta magában, hogy “biztos el van foglalva egy új munkával; tudom, mennyire fontos ez neki és büszke vagyok rá”. Ahelyett, hogy elbizonytalanodott volna, jókedvű maradt és elkészítette a férje kedvenc desszertjét. A férje annyira meghálálta ezt a kedvességet, hogy félbeszakította a munkáját, megölelte és elmondta, hogy mennyire jól esett ez neki.

Ha megbízunk a partnerünkben, akkor szeretettel és tisztelettel tudjuk őt kezelni. Ha viszont a legrosszabbat feltételezzük a cselekedeteiről vagy szándékairól, akkor csak saját magunknak ártunk a viselkedésünkkel. Befelé fordulunk; mérgesek vagy gyanakvóak leszünk; kikiáltjuk a háborút. Ha felvett kesztyűvel közelítünk a párunkhoz, valószínűleg ez nem a legjobbat fogja kihozni belőle sem.

Az erkölcsi tanulság egyszerű: mikor mérges, megbántott vagy csalódott vagy a partnered miatt, állj meg egy pillanatra. Tedd fel a kérdést magadnak: “Nem lehetséges-e, hogy olyasmit feltételezek, ami nem igaz?”, “Lehet valahogy másként, könyörületesebben nézni a társam tetteit?”. Ha igen, akkor győzd meg magad és bízzál benne. Végül is lehet, hogy csak jön a foga…

Akarod, hogy az érzéseimről beszéljek?
Okés - úgy érzem, hogy sportról akarok beszélni.