Minden nézőpont kérdése

A professzor kirakott néhány dolgot az asztalra a filozófia szakos hallgatók elé. Az óra elején szó nélkül megragadott egy nagy befőttes üveget, és megtöltötte golflabdákkal. Ezek után megkérdezte a tanítványait, hogy tele van-e az üveg. Mindenki igennel válaszolt.

Egy pillanat múlva a professzor felemelt egy dobozt, és a benne lévő kavicsokat beleöntötte az üvegbe, gyengéden megrázva tartalmát. Persze a kavicsok a golflabdák között lévő üres helyekre gurultak. A professzor ismét megkérdezte a jelenlévőket, hogy tele van-e az üveg, amire megint egyöntetű "igen" volt a válasz.

Még egy másodperc sem telt bele, a professzor felemelt egy másik dobozt, és most homokot kezdett el önteni az üvegbe. Persze a homok betöltötte a kavicsok között maradt helyet. Az egész doboz kiürítése után a professzor megint megkérdezte, hogy tele van-e az üveg, amire dübörgő igennel válaszoltak a tanítványok.

Időt nem vesztegetve a professzor elővarázsolt két flakont tele folyékony csokoládéval, amit maradék nélkül beleöntött az üvegbe, immáron teljesen kitöltve az összes megmaradt helyet a homokszemcsék között. Most már csak nevetni tudtak a tanulók.

Ahogy a nevetés lassan alábbhagyott, a professzor megszólalt: "Most képzeljék el, hogy ez az üveg az életüket jelképezi. A golflabdák a fontos dolgokat jelentik: Istennel, a családjukkal, a feleségükkel, a gyerekeikkel, az egészségükkel és a barátaikkal való kapcsolataikat. Olyan dolgokat, amelyekkel akkor is teljesnek éreznék az életüket, ha minden mást elveszítenének, és csak ezek maradnának."

"A kavicsok azokat a dolgokat jelképezik, amelyek számítanak még az életükben: a munkájukat, a házukat, a kocsijukat. A homok pedig minden mást - a kisebb, elenyésző dolgokat."

"Ha a homokot rakjuk be először az üvegbe - folytatta a professzor -, akkor nem marad hely a kavicsoknak vagy a golflabdáknak. Ez ugyanígy igaz az életünkre is. Ha az időnk és energiánk nagy részét a kisebb, elenyésző dolgokra fordítjuk, soha nem lesz hely azoknak a dolgoknak, amelyek igazán fontosak és számítanak. Törődjenek elsősorban azokkal a dolgokkal, amelyek nélkülözhetetlenek a boldogsághoz! Szenteljék a figyelmüket először a golflabdáknak, amik igazán számítanak! Állítsák fel a helyes sorrendet, és koncentráljanak a prioritásokra! A többi csak homok."

Az egyik hallgató felemelte a kezét és megkérdezte, hogy mit jelképez a csokoládé. A professzor elmosolyodott: "Örülök, hogy megkérdezte. Ez csak azt mutatja meg, hogy bármennyire telítődöttnek tűnik is az életük, mindig van hely egy kis csokoládé számára."

Share Osszd meg ezt másokkal is!

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Emaillisták

Iratkozz fel a Párkönyvtár ingyenes "Heti Bölcsesség"-ére és blogjára!

A Heti Bölcsesség sok-sok értékes gondolatokat tartalmaz tapasztalt hazai és külföldi párkapcsolati szakértőktől és minden Péntek reggel jelenik meg.

A blog Szolnoky Norbertnek, a Párkönvtár alapítójának és főszerkesztőjének a saját gondolatai a párkapcsolatokról és a családról.

Csak pötyögd be a nevedet és email címedet alább az ellenőrző kóddal együtt és mindjárt a soraink között leszel!

Küldés
captcha

A Párkönyvtár szeretne a boldog házasságok éltetője, erőforrása és elősegítője lenni.

Bármilyen kérdésed vagy megjegyzésed lenne a párkapcsolatok témakörében, írjál nekünk a Kapcsolat oldalon keresztül.