A testi érintés ereje

Szeretnél valamit te is tenni azért, hogy csökkenjen a párod vérnyomása? Vagy szeretnéd megvédeni a kiskorú gyermekeidet attól, hogy tizenévesen belekeveredjenek egy túl korai, komoly lelki sérüléseket okozó kapcsolatba? Vagy szeretnéd tudni annak a titkát, hogy hogyan hosszabbíthatnád meg akár két évvel is az életedet? (Ez utóbbi akár egy biztosítási reklám is lehetne, nem igaz?)

Valójában több, különböző jellegű felmérés arra a következtetésre jutott, hogy a fent említett dolgok mindegyike összefüggésbe hozható a testi érintéssel, illetve annak hosszú távú pozitív hatásáról, és gyógyító, "léleképítő" erejéről tanúskodnak. Egy kórházi tanulmány azt tárta fel, hogy a betegek jó értelemben háromszor olyan hosszúnak ítélték meg az orvosi látogatás hosszúságát, mint amilyen az valójában volt, ha az orvos gyengéden megérintette a beteget a kezén vagy a vállán.

Vannak olyan típusú emberek, akik jobban megérzik és átélik a szeretet egy - egy érintésen keresztül, mint szavakon át, és ezért többre is értékelik azt.

Sajnos az is igaz, hogy az érintésnek van egy árnyoldala is, mégpedig a fizikai bántalmazás. Az érintés nagyon mély hatással tud lenni az emberre, sajnos nemcsak jó értelemben véve, hanem rossz értelemben véve is. Ezért ha valaki fizikai bántalmazás áldozata lesz, sok időre lesz szüksége ahhoz, hogy a durva bánásmód miatti mély lelki sebek begyógyuljanak. Azoknak, akik ilyen bántalmazást éltek át, illetve azok számára is, akik szinte érintés hiányában nőttek fel, a másik féltől jövő tiszta szándékú, szeretetteljesnek szánt érintések vagy ölelések sokszor kellemetlenek vagy akár kínosak is lehetnek. Hosszútávon azonban ezeket a "sebeket" is csak őszinte, tiszta szándékú, szeretetteli érintésekkel lehet orvosolni, úgy, hogy közben elfogadjuk és mindig tiszteletben tartjuk azt, hogy az előbb említett problémákkal küzdő személynek időre van szüksége a "gyógyulásához", és az érintéseink "adagolását" is teljes mértékben az ő igényeihez kell igazítanunk.

Mindent egybevéve, hatalmas ajándékot adhatunk a szeretteinknek, ha érintéseinkkel is éreztetjük velük a szeretetünket.

Kérlek, állj meg egy pillanatra, és gondold át azt, hogy kinek lehet vajon ma szüksége az érintésedre. Ha az érintést egy - két őszinte, szívből jövő szóval is megtoldod, akkor a másik félre gyakorolt "hatás" akár meg is kétszereződhet.

 

 


 

Vegetative

Férj: Csak, hogy tudd... soha nem akarok semmiféle masinától sem függeni,
valamiféle vegetatív állapotban. Ha ez valaha is megtörténne, akkor csak kapcsolj le róla, oké?
Feleség: Oké!
Férj: Hé, mit csinálsz?

 

Share Osszd meg ezt másokkal is!

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Emaillisták

Iratkozz fel a Párkönyvtár ingyenes "Heti Bölcsesség"-ére és blogjára!

A Heti Bölcsesség sok-sok értékes gondolatokat tartalmaz tapasztalt hazai és külföldi párkapcsolati szakértőktől és minden Péntek reggel jelenik meg.

A blog Szolnoky Norbertnek, a Párkönvtár alapítójának és főszerkesztőjének a saját gondolatai a párkapcsolatokról és a családról.

Csak pötyögd be a nevedet és email címedet alább az ellenőrző kóddal együtt és mindjárt a soraink között leszel!

Küldés
captcha

A Párkönyvtár szeretne a boldog házasságok éltetője, erőforrása és elősegítője lenni.

Bármilyen kérdésed vagy megjegyzésed lenne a párkapcsolatok témakörében, írjál nekünk a Kapcsolat oldalon keresztül.